A II. kerületiek ellenállása miatt késlekedik az M0-s építése
Ha nem jár sikerrel a társadalmi egyeztetés, a kormány dönti el, merre menjen a nyomvonal.
Ha nem jár sikerrel a társadalmi egyeztetés, a kormány dönti el, merre menjen a nyomvonal.
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely miniszter és Hollik István kormányszóvivő a rabszolgatörvény elfogadása és az ezt követő tüntetés után. Percről percre tudósítás.
Pályázat nélkül léphetett előre, és lett a Székesfehérvári Törvényszék bírája Gulyás Géza, a Miniszterelnökséget vezető miniszter testvére – írja az e heti HVG.
Legalább 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden.
Újra nekifut az egyházügyi törvény módosításának a Fidesz, a kiskaput meghagyják – írja a HVG.
Röviden így lehet összefoglalni, mit gondol Gulyás Gergely miniszter arról, hogy nagyot növelnének a túlórákon. A kormány ezzel lezártnak tekinti maga részéről a vitát. Kormányinfó percről percre.
Az is kötelező a bíróra, ami nem az?
A jogszabályt korábban a hazai és nemzetközi bíróságokon is elmeszelték, most újra belevág a kormány az átalakításába.
Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón azt nem árulta el, melyik országban adta be menedékkérelmét a volt macedón miniszterelnök. Orbán jót nevetett azon, hogy Gruevszki nála aludt volna.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Csaba László alaptalanul vádolta őt antiszemitizmussal a Népszavának adott interjújában.
A magyar kormány továbbra is érvénytelennek tartja a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti döntést, de ettől függetlenül részt vesz az Általános Ügyek Tanácsában a hetedik cikkely szerint indult eljárás megvitatásában, és teljes körű tájékoztatást igyekszik adni minden tagállam számára – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nem sokat lacafacázott a kormány: nemzeti ünnepeken, gyásznapokon csak állami megemlékezést lehet tartani az összes fontos, szimbolikus helyszínen. Az ellenzék kereshet magának más terepet. Jogvédők szerint súlyosan aggályos a tervezet, önkényesen kiválasztott területek is vannak rajta. Márki-Zay Péter szerint ostoba és demokráciaellenes a javaslat, de "kis kellemetlenség árán" megoldják így is. Hadházy Ákoson sem fogtak ki, ahogy a Momentum sem esett kétségbe: kénytelenek lesznek a Lendvay utcában tüntetni.
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón azt ígérte, nem zárják le a Kossuth teret, most azonban mégis valami ilyesmi történik.
Az új testület a miniszter szerint minden esetben konszenzussal hozza majd meg döntéseit.
A Deutsche Welle macedón kiadása állította össze a körözött politikus itinerét.
Forró téma a mai kormányinfón a Magyarországon bujkáló Nikola Gruevszkii volt macedón miniszterelnök ügye, aki menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be, miután hazájában most kellett volna két évre börtönbe vonulnia. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint ez jogi kérdés, a Fidesz viszont már lényegében megelőlegezte a döntést: a párt szerint olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány – amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható – e pillanatban üldöz és fenyeget. Mit mond Gulyás Gergely? Kövesse velünk.
A nemzeti ünnepekhez méltatlan a kormány szerint, hogy a pártok és más szervezetek egymás elől próbálják lefoglalni a legfontosabb megemlékezési helyszíneket, ezért egy törvénnyel egyszerűen megtiltaná ezt. Erről szól Semjén Zsolt kedd este benyújtott törvényjavaslata.
Videóban válaszolt Lázár János azoknak, akik kritizálták, komolytalannak nevezték a dohányzás visszaszorítása érdekében tett javaslatait.